Hírek

Hyundai győzelem a WRC 2016 olaszországi futamán

  • A Hyundai Motorsport megszerezte harmadik WRC győzelmét, amint Thierry Neuville a mai napon megnyerte a Rally Italia Sardegnát
  • Dani Sordo sorban a negyedik versenyén végzett a negyedik helyen, ezzel előrelépett a második helyre az egyéni világbajnokságban
  • Kevin Abbring a Power Stage-en másodikként ért célba, és ezzel első ízben kettő bajnoki pontot szerzett a Hyundai számára

„Határozottan csodálatos érzés, hogy ezzel a nagyszerű csapattal osztozhatunk a győzelmen. Voltak nehezebb pillanataink, mint Portugáliában, de összefogtunk, és a kemény munka mostanra meghozta a gyümölcsét, igazán különleges eredmény ez!” – mondta Thierry Neuville, miután az FIA rali világbajnokság (WRC) 2016-os évadában megszerezte a Hyundai Motorsport második győzelmét.

A győzelem ünneplése: https://motorsport.hyundai.com/en/media/video/list?seq=6255

A Hyundai Motorsport az idei évadban hat versenyből ötször állhatott fel a dobogóra, ebből kétszer elsőként, így a 2016-os már most a csapat legsikeresebb szezonjának számít, pedig még félúton sem járunk. Bízunk benne, hogy a csapat az eddigi futamokon szerzett tapasztalatokra építve további sikereket könyvelhet el.

Alghero, Szardínia

2016. június 12. - A Hyundai Motorsport az FIA rali világbajnokság (WRC) 2016-os évadában megszerezte második győzelmét, miután Thierry Neuville és Nicolas Gilsoul uralták a Rally Italia Sardegna mezőnyét.

Neuville egész hétvégén kiemelkedő formában autózott, majd az utolsó reggelen még tovább tudta növelni előnyét a Volkswagen Motorsport pilótájával, Jari-Matti Latvalával szemben, így végül 24,8 másodperccel megnyerte a ralit.

Ezzel idén immár másodszor állhatott a dobogó legfelső fokára az új generációs i20 WRC, ami összességében már három győzelmet hozott a csapat számára (a 2014-es Német rali, valamint az idén áprilisi Argentin rali után.)

Dani Sordo és Marc Martí problémamentesen autóztak az utolsó négy szakaszon vasárnap, és ezzel sorban negyedik alkalommal végeztek a negyedik helyen. Ez összesen 12 pontot jelentett a Hyundai Motorsport számára. Kevin Abbring és Seb Marshall eközben ugyancsak remek formában autózva másodikként zárták a Power Stage-et, és ezzel megszerezték első WRC pontjaikat.

Neuville (20. számú új generációs i20 WRC) győzelme az összehangolt csapatmunkának köszönhető; a versenyző a 2014-es Német-rali után másodszor állhatott a dobogó csúcsára. Ezzel pályafutásának eddigi legkiválóbb teljesítményét tudhatja maga mögött; a hétvégén összesen kilenc szakaszgyőzelmet ért el, és a pénteki hetedik szuper speciál óta folyamatosan vezeti a mezőnyt.

„Micsoda fantasztikus hétvége!” – mondta Neuville. „Nagyszerű dolgok történnek, ha megdolgozunk érte. Határozottan csodálatos érzés, hogy ezzel a nagyszerű csapattal osztozhatunk a győzelmen. Voltak nehezebb pillanataink, mint Portugáliában, de összefogtunk, és a kemény munka mostanra meghozta a gyümölcsét, igazán különleges eredmény ez. Az új generációs i20 WRC rendkívül jól teljesített a hétvégén. Élvezetesen vezethető volt, kényelmesen éreztük magunkat. A ma reggeli, utolsó szakaszokra már kisebb volt rajtunk a nyomás, így nem kellett másra ügyelnünk, mint hogy biztonságban végigjussunk a célig. Mindent megtettünk, ami szükséges volt, így most második WRC győzelmünket ünnepelhetjük. Bízunk benne, hogy ez az eredmény ugródeszkaként szolgál majd a szezon hátralévő részére; az önbizalmunknak mindenesetre jót tett!”

Sordo (4. számú új generációs i20 WRC) következetesen állandó, tudatos teljesítményének köszönhetően Szardínián is folytathatta negyedik helyes szériáját. Ezzel a WRC egyéni világbajnokságban a jelenlegi állás szerint 68 pontja van, és ezzel előrelépett a második helyre. A hétvégén megszerzett 12 pontja révén a Hyundai Shell World Rally Team még inkább megszilárdította a konstruktőri világbajnokságban elfoglalt második helyét.

„Tudtuk, hogy ezen a ralin állandó teljesítményre lesz szükség, ezért pontosan erre törekedtünk.” – mondta Sordo. „Nem volt persze könnyű. Egyes szakaszok kifejezetten trükkösek voltak, keskenyek és csúszósak, ami nem igazából fekszik nekem. A ma reggeli szakaszokon nem volt más célunk, mint elkerülni a bajt, és nem hibázni. Szerintem a hétvégén magunkból is, az autóból is kihoztuk a maximumot. Újabb negyedik helyezést értünk el, ám ezzel előreléptünk az összesített második helyre a bajnokságban, ami fantasztikus dolog. Gratulálok Thierry-nek és Nicolas-nak a győzelmükhöz, megérdemelten nyertek, diadaluk az egész csapat hangulatát feldobta.”

Abbring (10. számú Hyundai i20 WRC) számára is bőségesen akadtak pozitív élmények Szardínia szigetén. Szombaton reggel megszerezte első WRC szakaszgyőzelmét, a délutáni etapon kettős győzelemhez segítette a csapatot, majd a mai Power Stage-en elsőként végezve elsőként kapott WRC bajnoki pontokat.

„Remek volt számunkra az utolsó nap, és milyen csodás, hogy a Power Stage-en megszerezhettem legelső WRC pontjaimat.” – mondta Abbring. „Szerettük volna egy kicsit megpörgetni a dolgokat, mert a hétvége során egyre magabiztosabbá váltunk az autóval. Út közben akadtak nehézségeink, de végső soron ez is a tanulási folyamat része, és a történtek eredményeként megerősödve zártuk a hétvégét. Keményen dolgoztunk, hogy rátaláljunk saját ritmusunkra, igazán élveztem az utolsó szakaszt. Szerintem a jövőben remekül fogjuk tudni használni ezt a beállítást. A csapat egésze pozitív hétvégét zárt, az pedig, hogy Thierry-t és Nicolas-t a dobogó csúcsán láthattuk, igazán különleges élmény volt. Bebizonyosodott, hogy mire képes a csapatmunka és az egyéni erőfeszítés; pontosan ezért olyan nagy öröm számomra, hogy a Hyundai Motorsport tagja lehetek. Alig várom, hogy később ismét WRC szakaszokon versenyezhessek.”

A Hyundai Motorsport az idei évadban hat versenyből ötször állhatott fel a dobogóra, ebből kétszer elsőként, így a 2016-os már most a csapat legsikeresebb szezonjának számít, pedig még félúton sem járunk.

„Thierry és Nicolas teljes mértékben megérdemelték a győzelmet.” – mondta Michel Nandan csapatfőnök. „Ez az eredmény az egész csapatot felvillanyozza. Volt néhány keményebb szakasz, ám kitartottunk, és keményen küzdve, együttes erővel, csapatként összefogva mindent megoldottunk. Ez az eredmény megmutatta, mire képes a kemény munka és a határozottság. Az idei évadban már kétszer is győzelmet aratott az új generációs i20 WRC, és képesek voltunk felállni Portugália után, pont az eredeti tervek szerint. Dani ismét okosan versenyzett a hétvégén, és ezzel előrelépett a második helyre az egyéni világbajnokságban, remek munka! Kevin szintén újfent megmutatta, hogy micsoda izgalmas fiatal tehetség: erősen küzdött a Power Stage-en, és megszerezte legelső WRC pontjait. Még mindig sok munka vár ránk, ám lelkesebbek vagyunk, mint valaha, hogy folytassunk eddigi legsikeresebb WRC évadunkat. Lengyelországban új kihívások várnak ránk, ám felkészültünk rájuk. Egyelőre azonban az egész csapat megünnepli a győzelmet.”

A FIA WRC hetedik futamára, a Lengyel ralira június 30. és július 3. között kerül sor; ez a rali jelenti a 2016. évi világbajnokság félidejét.

A verseny hivatalos végeredménye


1. T. Neuville / N. Gilsoul (új generációs Hyundai i20 WRC) 3:35:25.8

2. J. M. Latvala / M. Anttila (Volkswagen Polo R WRC) +24.8

3. S. Ogier / J. Ingrassia (Volkswagen Polo R WRC) +1:37.8

4. D. Sordo / M. Marti (új generációs Hyundai i20 WRC) +2:54.0

5. O. Tanak / R. Molder (Ford Fiesta RS WRC) +5:26.4

6. E. Camilli / B. Veillas (Ford Fiesta RS WRC) +5:59.8

7. H. Solberg / I. Minor (Ford Fiesta RS WRC) +6:22.2

8. T. Suninen / M. Markkula (Škoda Fabia R5) +8:57.4

9. J. Kopecky / P. Dresler (Škoda Fabia R5) +9:47.0

10. K. Kruuda / M. Jarveoja (For Fiesta R5) +13:28.5

...

15. K. Abbring / S. Marshall (Hyundai i20 WRC) +23:40.6



2016 Az FIA rali egyéni világbajnokság állása

S. Ogier 132 pont / D. Sordo 68 / A. Mikkelsen 67 / M. Østberg 58 / H. Paddon 57 / J. M. Latvala 56 T. Neuville 48 / O. Tanak 34 / K. Meeke 26 / E. Camilli 22 / H. Solberg 14 / S. Lefebvre 10 / M. Prokop 10 / T. Suninen 7 / E. Evans 6 / M. Ligato 6 / C. Breen 4 / L. Bertelli 4 / E. Lappi 2 / P. Tidemand 2 / K. Abbring 2 / J. Kopecky 2 / N. Fuchs 2 / A. Kremer 1 / V. Gorban 1 / K. Kruuda 1



2016 Az FIA rali konstruktőri világbajnokság állása

Volkswagen Motorsport 178 pont / Hyundai Motorsport 108 / M-Sport World Rally Team 90 / Hyundai Motorsport N 78 / Volkswagen Motorsport II 74 / DMACK World Rally Team 40 / Jipocar Czech National Team 18 / Yazeed Racing 5



Az eredmények csak azt követően válnak hivatalossá, hogy azokat megerősíti az FIA.